Harmadik Ultimate Diákolimpia rekordlétszámokkal

 

2018. tavaszán immár harmadszor rendezhette meg szövetségünk az Ultimate frizbi Diákolimpia küzdelmeket a Magyar Diáksport Szövetséggel (MDSZ) kötött megállapodás szerint. Az előző évek tapasztalatai alapján, a növekvő igények miatt az országos döntő előtt idén öt helyszínen regionális elődöntőt szerveztünk. A négy korcsoport diákjai Győrött, Nagykanizsán, Szegeden, Gyöngyösön és Gödöllőn frizbiztek a budapesti finálé 16-os mezőnyébe kerüléséért. Közel 50%-os növekedést mutatva, 81 csapat több mint 1000 iskolása vett részt a Diákolimpián! Az Országos Döntőben rendkívül színvonalas mérkőzéseket láthatott a nagyérdemű. Példának okáért már a legkisebbeknél (II. korcsoport, alsós diákok) is több csapat zónavédekezéssel rukkolt elő, a nagyobbaknál pedig korosztályos (U17) és felnőtt válogatott kerettagok is pályára léptek.

Az aranyérmesek tekintetében - Gyáli Ady duplázott (II. és III. kcs.), Fodros Á.I. (IV. kcs.), Németh László Gimn. (VI. kcs.) - a papírforma érvényesült. A további helyezetteknél azonban többször is felkaphattuk a fejünket, hiszen "Diákolimpia újonc" iskolák is remek eredményeket értek el. /Kiemelendő az angyalföldi Hegedűs iskola két érmes helyezése, de üde színfolt volt a Csontváry, a Városligeti és a pécsi Meszesi iskola bravúros szereplése is!/

A következő tanévben is elődöntőkkel kezdődik a sorozat, a leendő helyszínek: Győr, Nagyatád, Kecskemét, Gyöngyös, Gödöllő. S egyelőre tervben van a Mixed divízió mellett a lány és fiú mezőny meghirdetése is!

Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítő Testnevelőnek, és Jó Szelet kívánunk a nyárra is!