Az idei október második hétvégéjén lezárult egy hosszú korszak, s megkezdődött egy egészen új.

Október 13-án került megrendezésre a szezon női, férfi és mixed divíziójú felnőtt OB második fordulója. Ebben a formában utolsó alkalommal. Sikerült ugyanis egy évtizedes rossz tendenciát lezárni, és idén végre nem fogyatkozott, hanem nőtt a mixed divízióban a bajnokságban résztvevő csapatok száma. 2018-ban 6 egyesület csapatai versengtek a szövetség utolsó OB bajnoki címéért, melyet végül megérdemelten és magabiztosan a FAEE (LOL) csapata szerzett meg. A női és férfi divízióban sajnos továbbra is minimális számú csapat kűzdött, előbbiben szintén FAEE (Bambi), utóbbiban a Debreceni FSE (FreeBees) végső diadalával. A jövő évtől a versenystruktúra alapjaiban változik meg, Női és Férfi mezőnyben a felnőttek a Magyar Kupa elnevezésű versenyben bontogathatják szárnyaikat. Míg a Mixed mezőnyben elindul a Nemzeti Bajnokság! A NB I-be nyolc egyesület nevezhet, és az indulás feltétele az U15-ös csapat megléte. A másodosztályban nincs feltétele az indulásnak, és az NB II győztese feljut az NB I-be.

Október 14-ére első ízben hirdethette meg Szövetségünk úgy a válogatott keretszűkítést, hogy a meghívott játékosok a jövő évi kontinensviadalokra önköltség nélkül készülhetnek! 2019-ben a (hazai rendezésű) Európa-bajnokságra felnőtt mixed csapatot nevez szövetségünk. Míg a lengyelországi utánpótlás EB-re U17lány és U17fiú válogatott utazhat (2003-ban vagy később születettek), továbbá a Klagenfurtban megrendezésre kerülő "United World Games" játékokra U17mixed (2002-ben és később születettek) és U15mixed (2004-ben és később születettek) korosztályos címeres csapat készülhet. A felnőtt válogatottat Erdősi Zoltán szövetségi kapitány, az U17lányokét Csanády Bogár és Barna Zsófia, míg az U17fiúkat Hamar László szövetségi edző készíti fel. Az UWG-re utazó mixed csapatoknak Hamar László és Paksai Márton lesz a megbízott szövetségi edzője. A szövetség a 2019. évi válogatott versenyekre és felkészülésre több mint három millió forintot különít el, így a játékosok felkészülése nyugodt, ugyanakkor felelősségteljes lehet. A felnőtteknél több mint félszáz, míg az utánpótlás csapatoknál több mint száz meghívott és önként jelentkező közül október 14-én összesen 36 játékos bizonyíthatta alkalmasságát a végső keretbe kerülésre. A végleges utazó kereteket minden csapat esetében 2019. február végén hirdeti ki az Elnökség, de az első találkozó után bátran jelentjük ki, hogy az U15 és U17mixed, illetve az U17lányok érmes reményekkel készülnek fel 2019-re, míg a felnőtt mixed csapat biztató szintről kezdi meg az építkezést a 2023. évi EB-s eredménycélokra. Utóbbira okot adó statisztikai adat, hogy a felnőtt csapat pillanatnyi bő keretének átlagéletkora nem haladja meg a 20évet!

Mind az NB I és NB II, mind a nemzeti válogatottak kiemelt támogatása fontos mérföldköve szövetségünk és a hazai Ultimate sport megreformálásának, s bízunk benne, hogy 2019-től országszerte egyértelművé válik, hogy a frizbi elsősorban nem rekreációs-, hanem versenysport. Hajrá Ultimate, hajrá Magyarok!

Az október 14-i összetartásra a felnőtt játékosok nyolc, az utánpótlás  játékosok hat egyesületből érkeztek!